Komolyan veszik a robotgyártók a felhasználói igényeket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy újabban kevésbé barátságos szexrobotok is megjelentek a piacon.

Ez idáig általában nagyon kedves, mosolygós és pozitív emberi tulajdonságokkal felruházott robotlányokat kínáltak a nagy gyártók, ugyanakkor napjainkban megjelent olyan változat is, mely bizony nem rajong használójáért, esetenként sértő megjegyzésekkel, ócsároló mondatokkal gázol a lelkébe, mi több az egész emberiségről is kifejti meglehetősen lehangoló véleményét. Természetesen nem arról van szó, hogy a beszélni és érzelmet kifejezni tudó, nem utolsó sorban szexuális funkciókat szimuláló „gépnők” – a fantáziaregényekben tapasztalt módon – átvennék az irányítást használóik felett. Mindössze az áll ennek hátterében, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően a Nova nevű robotcsaj is az emberekhez hasonló hangulatba kerülhet, ezáltal akár rossz gondolatait is a használó elé tárhatja.

Határtalanok a lehetőségek, a programozók bármilyen tulajdonsággal felruházzák a robotlányokat

Egyik búbánatos reggelét videó is megörökítette, melyben a Realbotix által gyártott, fekete melltartóban ücsörgő, vörösre rúzsozott plasztikhölgy éppen arról értekezik, hogy bizony az emberek nem tudnak megfelelően viszonyulni környezetükhöz és az eltérő kultúrákhoz. Mindemellett kritizálja tétlenségünket az klímaváltozás kezelése kapcsán, és erősen csodálkozik, miként élte túl eddig az emberi faj.

Kutatók szerint sokan könnyebben kitárulkoznak, megnyílnak a robotok társaságában, és nem érzik kellemetlenül magukat akkor sem, ha saját problémáikat kell eléjük tárni. Sőt, úgy vannak vele, hogy rokon lélekre lelnek a robotban, amennyiben az is elkezdi sorolni saját sérelmeit, negatív érzéseit. Jóllehet, a mintegy kétmillió forintos áron megvásárolható Nova robotlányt elsősorban nem a moralizálásért, hanem a szexuális étvágy kielégítésére hozták létre, és felesleges attól tartani, hogy nemsokára ők diktálnak nekünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük